2017. március 30., csütörtök

Hevesi Judit: Holnap ne gyere



Hevesi Judit: Holnap ne gyere


Hevesi Judit második verseskötetének címe sajátos meghívásként is olvasható: holnap ne gyere, azaz a megszólított kap egy időben konkrét invitálást illetve annak kérését, hogy mindezt ne tegye meg. Izgalmas első kötete (Hálatlanok búcsúja, 2015) kollektív traumák továbbélését és továbbörökítését járta körül - nem egyszer éppen a körpanoráma eszközeivel. A Holnap ne gyere modalitásában és szándékában is újabb, másik lépés. A versek mélyszerkezetében egy párkapcsolat utáni űr viszonyvilága rejlik, amelyben az én és a te, a jelenlét és a hiány pillanatnyi jelentése képlékeny és bizonytalan. A versek olykor tárgyszerűségükben dokumentálják a másik hiányát, illetve azt, hogy ez a hiátus miképpen alakítja újra az én azonosságát. Az érzelmesség és az irónia Hevesi lírájában egymás mellett van, egyik a másikból merít erőt. Hogy a kötet többszólamú is legyen, arról ellensúly gyanánt olyan állatversek gondoskodnak, amelyek valóban megtörtént, újságokban megjelent, a sajtó nyelvéből átírt példázatok, és amelyek egyszerre mutatják meg az állatok antropomorf mivoltát és emberi kapcsolataink hol animális, hol bestiális rétegeit.


Kötetbemutató: 2017. március 30. 19.00, 1062 Budapest, Andrássy út 66.

Sir Angus Stewart Deaton: A nagy szökés

Márton Ildikó: Isten oltó-kése

A Corvina Kiadó tisztelettel meghívja Önt 
Sir Angus Stewart Deaton
A nagy szökés
Egészség, gazdaság, és az egyenlőtlenségek eredete
című könyvének bemutatójára.

Időpont: 2017. április 5. szerda, 16:00

Helyszín: Rózsavölgyi Szalon Arts & Café
Cím: Budapest V. kerület, Szervita tér 5.
Közreműködik: Farkas Zoltán újságíró, a HVG gazdasági rovatvezetője, Felcsuti Péter közgazdász, bankár, a könyv fordítója és Mellár Tamás közgazdász, egyetemi tanár

line

A nagy szökés

Léner Péter: SztankayFordította: Felcsuti Péter
Ebben a könyvben - az olvasó és a fordító szerencséjére - egyetlen képlettel sem találkozhatunk. Ellenkezőleg, jószerivel egy olyan sora sincs, amelyet a gazdaság, a jólét és az egészség kérdései iránt érdeklődő laikus ne érthetne meg könnyedén. Ez a közérthetőség a könyv egyik nagy erénye. A másik a józan és tárgyilagos érvelés. Nagyon könnyű elragadtatni magunkat, ha olyan kényes kérdésekkel foglalkozunk, mint az országokon belüli és az országok közötti egyenlőtlenségek a gazdagság és az egészség területén. Deaton adatokat, érveket és történelmi perspektívát mutat be, amelyek segítségével láthatjuk, hogy a világ mára milyen nagy előrehaladást ért el, de azt is, hogy még sok a teendő, és az utat mennyi kockázat övezi.
Meggyőzően érvel amellett, hogy a haladás szükségképpen együtt jár az egyenlőtlenségekkel, de megvan a veszélye annak is, hogy a szerencsés elöl haladók ,,felhúzzák maguk mögött a létrát", megnehezítik a kevésbé szerencsések számára a felzárkózást. Bemutatja, hogy a jólét összetett fogalom: beleértjük a jövedelmet, a leélt évek számát, az egészséget, a képzettséget, de a lehetőséget is a sorsunk irányítására. Ezek mind fontosak, ám mivel erőforrásaink minden adott pillanatban szűkösek, időről időre döntenünk kell, hogy kiknek juttatunk többet, szükségképpen a többiek kárára. Ezt a választópolgárok demokratikus vita keretében döntik el, amihez információra, tudásra van szükségük. A könyv ezt az információt és tudást biztosítja az olvasó számára.
Felcsuti Péter

Sir Angus Stewart Deaton 1945-ben született Edinburghben. Az amerikai Princeton egyetem közgazdász professzora, a közgazdasági Nobel-emlékdíj kitüntetettje 2015-ben. Szakterülete a jóléti közgazdaságtan. Az általa kifejlesztett bonyolult ökonometriai modelleket és egyenleteket az elméleti közgazdaságtan éppúgy használja, mint a gyakorlati gazdaság- illetve szociálpolitika.

2017. március 11., szombat

Tóth Krisztina: Felhőmesék
Magvető Kiadó és a Deák 17 Galéria
szeretettel meghívja
Tóth Krisztina új mesekönyvének interaktív bemutatójára
2017. április 1-jén 10 órától 12.30-ig
a Deák 17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galériába
(1052 Budapest Deák Ferenc u. 17. I. emelet)

A bemutatón bevezetőt mond Dávid Anna, a Magvető Kiadó igazgatója és a kötet szerkesztője.
Vendégünk a Felhőmesék illusztrátora, Timkó Bíbor.
Ajánlott korosztály: 4-10 éves korig

Tóth Krisztina Felhőmesék című új könyvéből többek közt arról mesél a gyerekeknek, hogyan élnek a szappanbuborékok.
A játékos feladatokban jeleskedők megnyerhetik az új mesekönyvet.

A Felhőmesékhez kapcsolódó gyermekfoglalkozáson térbeli tapasztalatok élményszerző útjára indulunk. Megvizsgáljuk, milyen a világ egy felhő szemszögéből. A felhőket felfüggesztjük az égboltra, és onnan csodálkozunk a világra.

Hozd létre saját felhős dekorációdat, hogy mindezt felfedezd!
Az elkészült alkotásokat a gyerekek hazavihetik, a kis felhők gyermekszobájukat díszíthetik.

Az alkotásba a szülőket is bevonjuk!

A rendezvényen Tóth Krisztina dedikálja könyveit, melyek kedvezménnyel megvásárolhatóak.

A Magvető Kiadó és a Deák 17 Galéria közös rendezvénye.

A belépés díjtalan.